Asszem sűrűbben kéne Jóbarátokat néznem, mindig nagyon vigyori leszek tőle :) (Régebben is bevált, mint hangulatjavító eszköz :))

Például az egyik emlékezetes rész:

Joey rájön... :)

Délelőtt csak úgy mellékesen, véletlenül jutott eszembe, hogy MA 5 éve vagyunk együtt Zolival. (Az előtte lévő pár hónapig tartó kellemes időmúlatást nem számoljuk :))

Boldog évfordulót nekünk, még legalább 10-szer ennyit! :)

Egy ideje már teljesen rá vagyok pörögve a goffri-témára, 1-2 hete Zével sütöttünk is egy adagot. Viszont a spanyolországi belül-cukros-darabos verzió óta azt vadászom, hogy mi is a dolog titka, hogyan tudnék én is olyat készíteni, amibe ha beleharapok, még ott ropognak a fogam alatt a finom cukordarabkák...

A megoldásra sikerült rájönnöm, a belga waffel receptje a kulcs, no és persze ezen belül is a jégcukor, ami nem olvad el a sütés hatására.

Viszont hiába tudtam, hogy mire van szükségem, egyszerűen sehol sem tudtam megvenni. Még a nagyáruházakban sem találtam, a kiszolgáló személyzet is tökkelütött idiótának nézett, de minimum marslakónak...

Viszont ma megrendeltem végre webáruházból a hiányzó hozzávalót, 2 csomag jégcukrot, úgyhogy legkésőbb jövő héten újra goffri-time, szóljon, aki csatlakozna... ;)))

Van az hogy kőműves-dekoltázs. Meg vagyok én. És eddig azt gondoltam, hogy ez a két dolog teljesen külön választható, hiszen, ha én ezt igénytelennek találom (márpedig...), és el akarom kerülni, akkor meg is teszem.

Erre tegnap este Zé, Csof és A Viking előzetes megbeszélés nélkül nagy egyetértésben közölték, hogy tévedek... Magyarul igenis ki van a seggem, na - bár szerintük ez egyáltalán nem gáz (nem is értem) :D Nem azt mondták, hogy mindig (ez nem is lenne igaz), de igenis előfordult már. Pedig én szentül hittem, hogy velem aztán soha :)

Hát ennyit az Én-képemről :)))

(Megjegyzés: Természetesen a fent csatolt hivatkozáson látható kőműves-dekoltázs kissé eltúlzott, és pont emiatt talán még igénytelennek sem mondható :) Ja és főleg nem engem ábrázol - bár ha ilyen popsim lenne, akkor annak tudnék örülni :) )

Ma hihetetlenül fura hangulatban voltam. Nem tudom, hogy miért pont ők, de volt egy-két ember, aki iránt olyan túláradó szeretetet és kötődést éreztem, hogy alig bírtam visszafogni magamat, legszívesebben folyton megöleltem volna őket (természetesen nem tettem) :))) Nem volt ebben az érzésben semmiféle többlet, semmi "olyan" vonzódás, csak egyszerűen emberi szeretet.

Nem tudom, hogy honnan és miért jött ez a dolog, de egyrészt feldobottá tett, másrészt viszont kicsit frusztrálttá. Azt azért mégsem járja hogy gyakorlatilag vadidegen emberek ölelgetésére érzek késztetést - szóval remélem, hogy elmúlik, de minimum mérséklődik ez a nagy hév :)

Leszokhatnék már arról, hogy az új évkezdéstől egyúttal azt is várom, hogy tiszta lappal induljon minden.

Szépnek és jónak tűnhet ugyan egy ilyesfajta illúzióba kapaszkodni, de attól még nem változik meg semmi, hogy a 2011-es év lezárult, és innentől 2012-t írunk. Nem nullázódnak le a történések, nem törlődnek a rossz emlékek, a keserű tapasztalatok ugyanúgy megmaradnak, és továbbra is befolyásolják az életünket.

Január 1-én, a kvázi fordulónapon lehetnek ugyan új reményeink (akár fogadalmaink), de ezt az év bármelyik napjáról elmondhatjuk.

Na jó, senkibe nem akarom persze belemagyarázni, hogy nem szabad hinni az Új Évben és az Új Esélyekben, csak magamat szeretném emlékeztetni, hogy nekem ez most sem jött be. Mondhatjuk, hogy a 2011-es kálvária után bíztam benne, hogy 2012 majd szuper év lesz (a világvégétől eltekintve :) ), de rá kellett jönnöm, hogy ez nem így működik.

Vannak az új évben (is) jó és rossz dolgok is természetesen, de nem úgy történik ez az egész, ahogy én azt elképzeltem. Nincs Tiszta Lap, csak folytatás van. A múlt eseményei megmaradnak, és kész. Ez ellen kár küzdeni.

Lehetek ÉN a hibás a betegségem miatt?*

*Igen, magamat okolom - megint, és nem, nem tudom miért. Mármint azt tudom, hogy mi miatt jött elő újra ez az érzés, hogy magamat okolom, de azt nem tudom, hogy miért és hogyan lennék én a felelős az epilepszia miatt. Csak azt tudom, hogy összezavarodtam, és sokadszorra is azt kell mondanom, hogy rohadtul elegem van a bizonytalanságból. Minden témával kapcsolatban!

Csak elméletileg persze...

... ha valami (vagy több valami) tényleg történne idén, ami alapjaiban megváltoztatná az emberiség mindennapjait, és sokan esetleg meg is halnának, a többiek pedig bujkálni kényszerülnének, mert fosztogatás- és erőszakhullám indulna el, akkor mondhatni, hogy szar idők elé néznénk. Főleg ha belegondolok, hogy az én életemhez egyszerűen nélkülözhetetlen az, hogy reggel és este menetrendszerűen bevegyem a gyógyszeremet... Szóval (továbbra is feltételes módban beszélve természetesen), ha most biztos ami biztos alapon el is kezdenék felhalmozni mindenféle konzervet, gyertyát, elemet stb-t egy esetleges katasztrófára felkészülve, én akkor sem indulnék túl jó eséllyel az életben maradásért való küzdelemben sajnos, hiszen a gyógyszeremet nem tudom előre bespájzolni...(Végül is nevezhetjük ezt is egyfajta természetes szelekciónak...)

Mondjuk Z-nek attól még jól jöhet egy ilyesfajta (előre) gondoskodás.

Nem, nem hülyültem meg. Csak elgondolkodtam, elmélkedtem kicsit újévi fogadalmak helyett.

Ja egyébként BÚÉK...!

...valahol (pl. egy sötét szobába bezárva) ott ragadni kettesben A Saját Képzeleteddel, amiről biztosan tudod, hogy benne rejtőznek a Te Jól Bejáratott Démonaid...

Úgy múlt el idén a karácsony, hogy az a klasszikus fenyőillatú, szívmelengető karácsonyi hangulat engem irdatlan távolságra elkerült. (Tudom, ehhez nagyban hozzájárult a dec. 22-i rosszullétem is.)

Mégis azért emlékszem az érzésre. Emlékszem az izgalomra, mikor még (nem is annyira) gyerekként az adventi hetekben a hangulat egyre fokozódott, 24-én pedig végképp a tetőfokára hágott, mindenki izgult, együtt díszítettük a fát a családdal, és úgy összességében jól éreztük magunkat. Másképpen jól, mint mondjuk hétvégén, amikor nyugi van. Ez olyan karácsonyi-jó-érzés volt.

Volt időnk ráhangolódni, volt időnk rákészülni és várni a Nagy Napot.

Most meg mi van? Rohanunk, pörgünk, rohanunk, pörgünk... Hopp, dec.24. van, gyorsan díszítsünk fát, együnk valamit, rohanjuk körbe a családot.

Saját magunkra is alig van időnk odafigyelni, pont emiatt aztán az olyan "mellékes" dolgok, mint Karácsony teljesen elúsznak a hétköznapokkal... Nagyon sajnálom ezt! Hol és mikor veszítettük el a képességünket, hogy 100%-ig megéljük a különleges napjainkat, ráadásul azokkal együtt, akiket szeretünk és akik fontosak nekünk (nem rohanvást, hanem időt szánva rájuk)?

Én személy szerint kérem vissza a régi szép karácsonyi hangulataimat!

Segíts magadon, Isten is megsegít... - tartja a mondás.

Az más kérdés, hogy ha magamon segítek, akkor mi szükségem van utána Istenre, miért nem tudja Isten megelőlegezni kicsit azt a segítséget?

No persze nem akarok itt hitelméleti vitába bonyolódni, vagy megbántani bárkit - egyszerűen most így érzek, haragszom a világra.

Úgy érzem, hogy próbálok segíteni másokon, ahol csak tudok (anyagilag és lelkileg egyaránt), segítek magamon, hiszen mindent elkövetek, hogy a lehető legnormálisabban túléljem ezeket a nagy lejtmeneteket, amik mostanában jutnak, akkor miért nem jön már az a kis fellendülés?

Miért van az, hogy mikor végre stabilnak érezném a dolgainkat, akkor egyszer csak durr... jön egy pofon... az élettől, a sorstól, a drága országomtól... MIÉRT?

Szükségszerűen ez a világ rendje?

Nanemár!

Clam chowder (kagyló burgonyával sűrített, tejszínes-boros lében)

Vaj és olívaolaj keverékén párolt hagymát és fokhagymát felöntünk fehérborral, adunk hozzá kakukkfüvet és babérlevelet, majd vénuszkagylót. Amikor néhány perc múlva a kagylók kinyílnak, a kagylóhúst kibontjuk a héjból, félretesszük, a levet leszűrjük.

Külön edényben kockára vágott húsos szalonnán újabb hagymát és fokhagymát dinsztelünk, hozzáadunk apró kockára vágott burgonyát, felöntjük a félretett szűrt kagylólével, némi tejjel hígítjuk, sózzuk, borsozzuk, a krumplit puhára pároljuk. (Ennek egy részét kevés lével röviden (!) át is turmixolhatjuk, majd egyesítjük a többi lével.)

Végül némi tejszínt adunk hozzá, újra felforraljuk, hozzáadunk még egy adag friss vénuszkagykót, lefedjük. Mikor ezek a kagylók is mind kinyíltak, kész. Beleadjuk a félretett kagylóhúst, esetleg kisebb méretű rákokat is. Meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, citrommal ízesítjük, forrón tálaljuk, fehérbort kínálunk hozzá.

Legyen mindenkinek olyan karácsonya, amilyet szeretne!

Tegnap este már épp megegyeztünk, hogy Zé elindul fürdeni, aztán megyek én is. A következő pillanatban meg már szólongat, hogy feküdjek szépen nyugodtan... A kettő közt meg kiesett mondjuk 10perc. Ennyi idő kellett hogy egy roham elmúljon, és újra magamhoz térjek, miközben persze olyan dolgok történtek velem, amit még csak végignéznie se kelljen senkinek. Ebből az egyik, hogy elég durván bevertem a fejemet (asszem ez talán eddig a legkomolyabb fejsérülésem), valami nagy seb is lett rajta, amiből egész éjjel folyt a vér. A homlokom is tiszta vér volt reggelre, no meg a fejemen oldalt csomóba állva a hajam a megalvadt vér miatt.

Csak tudnám mi miatt történt ez most... Szeretném kivédeni a következőt!

Addig meg össze kell szednem magam kicsit, mert most elég kevéssé rózsás a kedvem, de főleg a halmazállapotom...

Röviden: A Friday's jó.

Bővebben: A Friday's nem olyan jó, mint amilyen drága.

(Szerintem.)

Céges buli, grátisz jósnő, ha már ott a lehetőség akkor miért ne üljek le vele szemben?

Nyilván egyértelmű minden olvasóm számára (is), hogy milyen kérdést tettem fel - legalábbis a témaválasztás elég kézenfekvő... Igen, gyerek. Mikor lesz? A "mikor"-ra állítólag ott és akkor nem tudott válaszolni, de megnéztük, hogy én hogy is állok a dologgal kapcsolatban most. (Mondjuk én azt hittem, hogy a jós a jövőről beszél, nem a jelenről vagy a múltról, no de mindegy...)

A helyzet így is elég érdekesen alakult, mert miután kihúztam 5 Tarot-kártyát, a hölgy elmondta, mit lát: a közelmúltban történt velem valami hirtelen és nagyon váratlan dolog ezzel a témával összefüggésben. Ez a valami nagyon megviselt engem, és a kommunikáció segítségével kb mostanra állt csak bennem helyre az egyensúly. Most viszont úgy látja a kártyákból, hogy annyira nyitott, be- és elfogadó lettem, hogy igazából már csak azt kell kivárni, hogy mikor kerül ránk sor (úgymond).

Ha blöff volt, akkor elég rendesen beletalált... (a végén még hinni fogok az ilyenekben :))

A sok morgolódástól kicsit eltekintve azért hagy jegyezzek meg valami nagyon jó dolgot is (bár ez leginkább csak nekünk jó): Zé-vel szerintem még soha ennyire nem volt szoros kettőnk közt a kapcsolat, olyan nagyon jól érezzük magunkat együtt, hogy szinte hihetetlen!

A bajban szerencsére nem hogy nem távolodtunk el egymástól, hanem sokkal inkább megerősödtünk, még jobban összetartunk most. Továbbra is szerencsésnek érzem magam, hogy ő van mellettem (tényleg jóban és rosszban is mindig), és piszok mázlista vagyok, amiért így egymásra találtunk 5 évvel ezelőtt.

Szeretem, na :)

Na ja, ilyen lettem én mostanság, he :)

Nem állítom, hogy nekem ez így zsírkirályság, de há' evvan. Majd elmúlik, ha olyanja lesz... :)

A türelem az az erény, amiből nekem nem sok jutott. Ezt a keveset így aztán jól kell beosztani, ha már ilyen szűkösek a készletek, pedig hogy úgy mondjam: "igény meg vóna rá..."

Ez nem az én napom.

Mondjuk nem baj, csak szólok...

Ma tipikusan az a nap van, amikor inkább nem mondok semmit, mert jobb a békesség, ma mindenki szembe jön velem azon a bizonyos autópályán.

Igen tudom, ilyenkor nem ők a hülyék.

Ezért is maradok csendben, ha hagyják.